Filmek, sorozatok, videojátékok

Heroes Of Might&Magic - A 3DO-tól a Ubisoftig 2. rész

2015/09/05. - írta: nerdhoodcj

maxresdefault_1.jpg

Előző cikkemben a Heroes of Might&Magic sorozatot kezdtem el „elemezni”, és terjedelmét tekintve több részre szedtem, a könnyebb olvashatóság érdekében. (1.rész)

heroes_of_might_and_magic_v_wallpaper_02.jpg

Korábban a 3DO és a New World Computing által fejlesztett Heroes részeknél sátoroztam le, és igazi nosztalgiával átitatott visszaemlékezés volt, de ennek most vége szakad, és most hívnám fel a figyelmet, hogy a következőket jóval szabadabban fogalmazom majd, mint előző írásomat.

 pc-games-list-2006-supercomtech.jpg

2006-ban járunk, és csak miheztartást végett ebben az évben jelent meg a Gears Of War, GTA: Vice City Stories, vagy a Need For Speed: Carbon, csak hogy néhányat kiemeljek, de emellett számos mai napig sikeresnek mondható program látott napvilágot.
2006 egy fontos mérföldkő volt a Heroes sorozatban is, hiszen a korábbi fejlesztőktől a Ubisoft vette át a további részek kiadásának és fejlesztésének jogait. Bár ne tették volna…

heroes-of-might-and-magic-5-05.jpg

A Ubisoft nagy név volt mindig is: gondoljunk olyan játékokra, mint a Prince Of Persia, Splinter Cell, Assassin’s Creed, Rayman, Far Cry, South Park: Stick of Truth, és a többi… Sikeres, tripla-A-s címek, hatalmas szériák, milliónyi eladott példányok. Mégis mi vezetett oda, ahol most tart a stúdió? Félkész játékokat adnak a gamerek kezébe, horribilis összegekért (~15.000 Ft), cserébe kapunk egy bugokkal teli, hibás, borzalmasan optimalizált valamit. Régen nem volt ez így, vagyis én nem emlékszem rá. Természetesen előfordulnak bugok, szinte bármikor bármilyen játékban, de mindennek van egy határa. Emlékezzünk csak vissza a nem is olyan távoli múltba, az Assassin’s Creed: Unity megjelenésére. (Never Forget, kedves Ubisoft) A játék olyan szörnyen sok hibával jött ki, hogy nagyjából 35Gb-nyi foltozásra volt szükség ahhoz, hogy értelmesen működjön, pedig komolyan ígéretes folytatásnak nézett ki.

2732023-289650_screenshots_2014-11-11_00006.jpg

No, térjünk vissza 2006-ba, mikor megjelent az első Ubisoft által kiadott Heroes, a Heroes Of Might&Magic V.

konc039.jpg

Mit is mondhatnék, játszottam vele, de közel sem annyit, mint a korábbi részekkel. Nem győzött meg annyira, hogy ott üljek előtte végtelen időket. Szinte teljesen átalakították a sorozatot. Ahhoz, hogy előrehaladást mutassunk, ahhoz változtatni kell; ezt teljesen megértem. Soha nem ítéltem el az újításokat, főleg, ha azok hasznosak. Ám ezek a változások igencsak megosztották a Heroes rajongókat. Volt, kinek tetszett, és persze olyanok is akadtak nem kis számban, akik szerint „Mi a franc ez?”

history-of-the-orcs_v2.jpg

Óh, pedig akkor még nem tudtuk mi vár ránk a hatodik résznél…

Két darab kiegészítő jelent meg a Heroes V-höz, a Hammers Of Fate, és a Tribes Of The East. Sokat javult később a játék megítélése, és én is befogadóbb lettem vele szemben. A korábbi „várakat” felrúgták, új nevűek kerültek be, új szörnyek, új hősök, és a korábbi megszokott formulák már nem biztos, hogy beváltak, volt, amit kivettek, volt, amit betettek. Így megy ez manapság is.
Végeredményben a Heroes V értékelése jóval alább maradt korábbi társaiénak, ám mégis szórakoztató maradt, és szerintem (mondjuk én nagyon nagylelkű vagyok) igenis jó része volt ez a szériának.

137611.jpg

Sokat vártunk a Ubisoft-tól, hogy szárnyai alá vegye a játékot, és megérdemelt helyet foglaljon el a világ videojáték szcénájában.

Ám, ami ez után következett, minden rajongó, és jóérzésű játékos zsebében kinyitotta a bicskáját…

 

Folytatása következik…

Írta:Cj

Facebook

Blog.hu

komment

Heroes Of Might&Magic - A 3DO-tól a Ubisoftig 1. rész

2015/09/03. - írta: nerdhoodcj

wallpaper.jpg

Mivel hamarosan megjelenik a Might&Magic Heroes VII, ezért úgy gondoltam, hogy egy több részből álló cikksorozat keretein belül nosztalgiáznék, és átölelném a Heroes szerencsétlenül járt szériáját, amiben átmegyek a játék legfontosabb szakaszain a kezdeti állapotoktól kezdve a Ubisoft háta tájáig. Félig-meddig történelemóra lesz, de remélem néhány érdekességgel is tudok szolgálni a nagyérdemű Olvasó felé.

 art-heroes1-3.gif

A hánytatott sorsú Heroes of Might & Magic sorozat újra és újra megpróbálja a lehetetlent, hogy valami maradandót és emlékezeteset alkosson, csakúgy, mint sokunk fiatal/gyerekkorában a 3DO stúdió tette a Heroes III-mal.

Kezdjük talán azzal, hogy egyik legnagyobb, talán A legnagyobb hatással srác koromban a Heroes II, később a harmadik rész volt a PC-s játékok közül, pedig rendesen nyomtam neki a Diablo I-et, és a WarCraft II-t is. Ez valamikor a Playstation 1 érájában lehetett, és e tájban dübörgött még az Age Of Empires, a StarCraft első része, és hasonló világklasszisok, melyek mellett a HOMM sorozat félénk kismadárként meresztgette szárnyait. Ám már akkor remek értékeléseket kaptak ezek a játékok, mert valami mással próbálkoztak, valami újszerűvel. (Legalábbis én nem találkoztak akkoriban más körökre osztott stratégiai játékkal, no, meg a tojáshéj is ott volt még a fenekemen rendesen, és internet sem volt, hogy tájékozódjak a többi hasonlatos műfajú programról.)

 heroes-of-might-and-magic-3-complete-wallpaper.jpg

Mini történelem: A Heroes Of Might&Magic névre hallgató program 1995-ben jelent meg, a második rész 1996-ban, míg a harmadikra várni kellett ’99-ig, de ez a három év kellett is ahhoz, hogy egy világhírű klasszist alkossanak.

Gyorstalpaló: Aki esetleg nem ismerné a szériát, annyit mindenképp tudni kell róla, hogy egy körökre osztott stratégiai játék, melyben a játékos egy vár, kastély felett uralkodik, annak védelmét kell kialakítani, illetve egy, vagy több hős segítségével nyersanyagot és sereget gyűjtve kell az ellenséget eltenni láb alól. Pofon egyszerűnek hangzik, alapjaiba véve valóban az is, de sokkal nehezebb és összetettebb, mint amilyennek első ránézésre tűnik.

 homm01.jpg

Először csak nyomkodtam az egeret, mászkáltam a hősömmel ide-oda, próbáltam hadsereget építeni, de ebben valamivel idősebb bátyám is segített, így nem éreztem annyira egyedül magamat az akkor hatalmasnak tűnő pályákon. Szép lassan belejöttem, na profi soha nem lettem, de mégis, ráéreztem a Heroes játék ízére, és amikor végre megszereztük a harmadik részt, kirobbantani nem lehetett a gép elől. Mindegyik várral (később frakciónak nevezték el, nekünk mindig „vár” maradt) orrvérzésig játszottam, brutális sereget építettem, vagy a Dragon Utopia-kat fosztogattam és szinte halhatatlan hatalmat szereztem, legyőztem az ellent, majd újrakezdtem, sokszor ugyanazon a pályán, ugyanazon várral, ugyanazon hőssel, de nem számított, mert végtelen időt eltudtam tölteni előtte, anélkül, hogy az unalom bármi jelét mutattam volna.

might_and_magic_iii_exploration.jpg

A nosztalgia felmagasztalja az emlékeket, azt hittem, nem fogom már „felnőtt” fejjel élvezni a HOMM 3-mat, de tévedtem. Nemrégiben feltelepítettem újra (nem a HD kiadást -> erről még lesz szó) minden kiegészítővel, és felelevenedtek kedves emlékeim, s reflex-szerűen nyomogattam újra az egeret, mint egy félőrült, hogy aztán ismét többszáz arkangyal segítségével igázzam le ellenfeleimet. Újra nekiestem a kampányoknak, amiket még mindig nem egyszerű végig vinni. Mint említettem, sose voltam profi, de nem voltam béna Heroes-os sem, viszont a kampány küldetések egyszerűen vértizzadva sem akartak sikerülni. Így maradt a pályaszerkesztgetés, (istenem, mennyi térképet csináltam én…) random map-ok és a nosztalgia édes íze, meg az iszonyat mennyiségű fekete sárkány, amivel végzetes csapásokat mérhettem a gyanútlan számítógép által vezérelt hősökre.

screenshot_heroes-of-might-and-magic-3-hd-edition_1728x1080_2014-12-10_20.jpg

Persze sokat játszottunk együtt bátyámmal is, aki beavatott a kulisszákba, így jobban fejlődhettem, ügyesebben forgattam a balklikket az ujjam alatt. Pazar érzés volt, mikor vele mehettem barátaihoz, ahol akár négyen-öten is együtt játszottunk (legtöbbször egymás ellen, vagy 2-2 fős szövetségekben), kora délelőttől egészen késő délutánig.

 60391_full.jpg

 

heroesofmightandmagic4windsofwar1.jpg

A Heroes IV (2002) volt az utolsó, amit a 3DO és a New World Computing készített, és a kezdeti „gyűlölködés” után végtére is egy remek darab lett a negyedik epizód is. (Nagyszabású újításokat eszközöltek, ami a veterán játékosoknak kimondottan nem tetszett, illetve nagyon elrugaszkodtak a mérvadó harmadik résztől.)

Oké, kimerengtem magam; most jöhet a feketeleves, a méreg, a dühvel átitatott gyilkos tekintet, mikor átpasszolták a fejlesztést a mostanra kétségtelenül az egyik legmegosztóbb csapathoz, a Ubisoft-hoz.

Folytatása következik...

 

Írta: CJ

Facebook

Blog

komment

Új Harry Potter film?

2015/08/19. - írta: nerdhoodcj

Régóta várunk már valamilyen formában egy új Harry Potter mozit, és az eddig csak pletykák formájában hallható új film 'talánja' most már biztos. A Legendás állatok és megfigyelésük címre hallgató (korábban kis kézikönyvként is lehetett kapni a boltokban) film forgatásai hivatalosan is megkezdődtek. A főbb szerepekben Eddie Redmayne-t, Katherine Waterston-t, Alison Sudol-t láthatjuk majd, de Colin Farell-t is megfordul majd a vásznon.

covers_32458.jpg

A film 2016 kora telén jelenik majd meg, a sztoriban a Harry Potter eseményei előtt legalább hat-hét évtizeddel járunk, szóval igen sok mindent tartogathat a rajongóknak egy új mozi.

legendas-allatok-es-megfigyelesuk_screenshot_20150602075545_2_nfh.jpg

komment

Mr. Nobody - FILMAJÁNLÓ

2015/08/08. - írta: nerdhoodcj

maxresdefault.jpg

Egyik barátomtól kaptam egy filmet, „ezt nézd meg” címszóval, aminek a címe ismerősen csengett, azonban nem tudtam párosítani hozzá emléket. Valószínűleg régebben megakartam nézni, de valami oknál fogva elfelejthettem, és utána abszolút a feledés homályába veszett. Ez a film a Mr. Nobody, amit most megnéztem, és nem biztos, hogy 100%-ban értem, miről is van szó.

 53300636.jpg

A történet egy fiú körül zajlik, akit Nemo-nak hívnak. A vezetéknevét sosem tudjuk meg, ezért végig (önmagát is) Nobody-nak hívja. Nemo Nobody. Nem vall igazán sok önbizalomra. Folytonos cselekményt nem tudok írni, mert igazából nincs is. A film össze-vissza ugrál a főszereplő gyerek, felnőtt és öregkora -, és a felnőtt korának további párhuzamos síkjai között. Sokáig nem igazán fogjuk érteni, mi történik igazából, melyik a valóság, és ki, kinek a kije, de emiatt ne aggódjunk, a továbbiakban sem lesz egyértelmű, egészen a mozi legvégéig, mikor összegzik a történéseket, de konkrétan itt sem lesz kimondva semmi, (már amennyire nem vehetjük konkrétumnak az összefoglalást).

 mr-nobody-original.jpg

Bejárunk tereket a vallástól kezdve egészen a sci-fibe illő jeleneteken keresztül a fizika megmagyarázáson át szerelmi drámáig. A film mindenből merít egy picit, de ha azt hinnénk, hogy ez baj, és ezek nem illenek össze, akkor tévedni fogunk. Az összes ilyen „kicsapongásnak” levezethető indokai vannak, mint amennyire egy idős embernek nehezére esik egész életét áttekintenie, vagy mint egy kisgyereknek, kinek fantáziája nem ismer határokat. A valóságtól, és a földhözragadtságtól teljesen elrugaszkodik a film, legalább annyira, mint amennyire a mélységekben megbújik az élet fintora, kegyetlensége, és különböző dolgok elkerülhetetlensége.

Szinte én is úgy érzem, rébuszokban beszélek, de spoiler-ek nélkül „csupán” ennyire telik. Nekem is el kell rugaszkodjak a film menetétől, és össze-vissza ugrálva tudom összefoglalni azt.

 the_riddler_3.png

A Mr. Nobody mondanivalói között ott szerepel a determinizmus kérdése, miszerint egy magasabb hatalom szerint el vagyunk rendeltetve saját életünk útján, vagy minden döntésünket magunk hozzuk meg, egy másik életút reményében?

Ez olyan filozófiai és elméleti kérdés, aminek megválaszolására valószínűleg soha nem fog sor kerülni. A film ezeket próbálja bejárni, és megmutatni nekünk, mi történne, ha különböző helyzetekben mást döntenénk, és mérlegelhetjük a következményeiket.

mr_nobody_800a.jpg

Persze a valóságban ezt nem tehetjük meg, de a felelősségteljes gondolkodásmód sosem hátrány. Ha előre „látjuk” néhány mondatunk, tettünk következményeit, és az azzal járó felelősséget, akkor viseljük is azt, vagy válasszunk más utat. Ez nyilvánvalóan akkor helytálló, ha rajtunk függ a „dolog”. Ellenben számos olyan szituációba kerülünk életünk során, amikor nem a mi döntésünk számít, és rajtunk kívül fognak megtörténni események sorozatai. De amíg nem döntünk, addig bármi megtörténhet, ezeknek a végtelen lehetőségeknek az átgondolása pedig nem biztos, hogy mindenképp jó lehet. A világunk, az emberek, és minden folyamatosan változik, ahogy mi magunk is, igényeink, stílusunk, ízlésünk, így szinte „értelmetlen” belegondolni mi lett volna, ha. Nem tudhatjuk, mi történhetett volna egy másik párhuzamos létsíkban, ahogy azt sem tudhatjuk, hogy a meghozott döntéseink milyen hatással lettek volna egy másik élet-ösvényre, vagy hogy a meghozott döntéseinket mindig úgy érezhetjük, hogy jók, még akkor is, ha azok rosszak és egy teljesen másik vágányra terelnek minket életünk során. És itt abbahagytam, mert teljesen belebonyolódtam…

wat-meme-grandma-travels-through-a-space-of-confusion.gif

Igazából napokig lehetne elemezni a film minden mozzanatát, a legelejétől a legvégéig, érintve minden korosztályt, döntést, és úgy nagyjából tényleg mindent.

Azt tudom ajánlani, hogy aki teheti, mindenképpen nézze meg legalább egyszer, mert szerintem szinte mindenkinek mondhat valamit a film, még ha elsőre nem is biztos, hogy megértjük a lényegét, vagy a mondanivalóját. A végén lesz min gondolkozni, és ezzel el is éri a célját a mozi, és baráttal, barátnővel, családdal át lehet beszélni, kinek mi jött le belőle.

 10004243173_4aa2007e3f_b.jpg

Néhány sor erejéig áttérnék mindarra, ami nem a történettel foglalkozik, mindinkább a „szakmaibb” részekre.

A színészeket mindenképpen ki kell emeljem, mert egytől egyig fantasztikus alakításokat láthatunk a képernyőn. Szerepet kap Jared Leto, Sarah Polley, Diane Kruger, és Rhys Ifans is. Egytől egyig működik a kémia, és emberivé teszik karaktereiket, de főleg Leto különböző személyiségei adtak hozzá az egészhez még egy piros pontot.

A rendezés elsőre kuszának tűnhet, de minden szépen, rendezetten a helyén van, és minden tudatosan van megalkotva, főleg a metaforák és költői képek, amik emelnek a film művésziességén.

 mr_nobody_1-620x413.jpg

Összegezve a Mr. Nobody egy remek és szívbemarkoló dráma, ami rengeteg társadalmat érintő kérdést feszeget. Első blikkre nehezen érthető, de később minden kitisztul, legalábbis majdnem minden. Ajánlanám bárkinek, minden korosztálynak, és mindkét nemnek, mert tényleg szinte mindenkit érintő témákkal foglalkozik a film.

 

ÉRTÉKELÉS

Látványvilág: 10/8
Rendezés: 10/8

Sztori/Cselekmény: 10/10
Zene: 10/7
Színészi játék: 10/8

Ha tetszett a cikk, látogass el facebook oldalunkra: Nerdhood-facebook

Minden cikk egyben: Nerdhood-Tumblr és Nerdhood- Blog.hu

 

komment

Star Wars sorozatok?

2015/08/01. - írta: nerdhoodcj

bylbwnqj.jpg

A Star Wars univerzuma tovább bővül:

Tűkön ülve várjuk a decemberi megjelenését a Csillagok Háborúja hetedik részének, de úgy tűnik a Disney szeretné a rajongók álmait valóra váltani. Ha nem lett volna elég a legújabb epizód, mellette bejelentették a spin-off filmet, ami a Rogue One névre hallgat.

star-wars-episode-7-light-saber.jpg

Idén ősszel jelenik meg PC-re, XBox-ra és Playstation-re a legújabb Star Wars játék, a Battlefront is, ami igazán pazar élményt fog hozni minden játékosnak (erőmű szükséges lesz hozzá). Közben a Lázadók című animációs sorozat is működik, bár nem igazán nyomatják, azon kívül, hogy a Riska Tej oldalán vannak képek elhelyezve róla.

swsw.jpg

Ezek nem azok a droidok, amiket keresnek

A legújabb hír viszont az, hogy elvileg, ismétlem elvileg három különböző sorozat érkezik a közeljövőben a Netflix-re, aminek cselekményeit még mély hallgatás övezi. Előzetes elmondások szerint egy sötétebb, és erősebb hangvételű történetet szeretnének elkészíteni, aminek bőven lenne jogosultsága, hiszen a Star Wars világában rengeteg mély gondolat rejtezik, sötét és rendkívül gonosz karakterekkel.

wallpaper_sullust_1920x1080.jpg

Eddig azért nem valósulhattak meg a sorozatok, mert rengeteg pénzt magába szívott volna egy-egy projekt, és még a technika sem állt volna rá készen, hogy kisképernyőn is megalkossák azt a monumentális látványvilágot, ami a nagy mozikra jellemző.

Nagyon várjuk már a fejleményeket, amint többet tudunk, azonnal leírjuk.

Fontos dátumok:
Star Wars VII - 2015. december 18.
Star Wars Rogue One - 2016. december 16.
Star Wars VIII - 2017. május 26
Star Wars (Han Solo Anthology - egyelőre nincs végleges címe) - 2018.május 25.

Írta: Cj

Facebook

komment

Destiny - JÁTÉKAJÁNLÓ

2015/07/30. - írta: nerdhoodcj

destiny-gh-website-banner.jpg

Kik vagyunk mi?
Őrzők
Mit akarunk?
Legendává válni!
Mikor akarjuk?
Most, de el fog tartani egy ideig...

 A 2014-es év szerintem legmegosztóbb játéka nem más volt, mint a Bungie (Halo) és az Activision (Call of Duty) szerelemgyereke, a Destiny.

Hogy miért is lett annyira megosztó? Nos, valószínűleg a mértéktelen hype miatt. Egyszer már megpróbáltam összegezni a hype jelenségét egy cikk során, ám az azóta is a "piszkozatok" menüpont alatt pihenget, mert olyan hosszúra sikeredett, amit kétlem, hogy bárki elolvasna, és túl sok benne a fröcsögés is. Szóval most nem kezdek bele a hype-olás pozitív és negatív hatásainak ecsetelésébe, de annyi biztos, hogy a legmegkapóbb marketingfogássá vált a játékszcénában (is).

destiny1.jpg

 Kezdjük az elejéről:

A Destiny egy sci-fi, akció-FPS mmorpg jellegzetességekkel (már mibe nincs mmo-elem?). Az alap egyszerű: egyedül, vagy kooperációval í­rtjuk a különböző idegen lényeket, miközben új felszerelésekre teszünk szert, amikkel a még nagyobb és erősebb idegen lényeket írthatjuk. Visszatérve a hype-ra: a marketingesek minden idők legnagyobb játékának harangozták be, ami annyira sokrétű és ütős sztorival rendelkezik, hogy majd mindent a földbe fog tiporni maga körül. Az emberben felcsillan a remény, a végtelen epikizmus csordányi gnúként önti el ereit és azt mondja: hát ez oda fog baszni rendesen! Sőt, ráadásulPeter Dinklage (Tyrion Lannister - Trónok Harca) hangja lesz a segítőnk szinkronja. Ennek tetejében olyanok fejlesztik, akik a Halo-n dolgoztak, ami sokat nyom a latba. Kérdezhetjük: akkor mi sülhet ki rosszul belőle?

 a_destiny_is_1080pben_fut_majd_xbox_oneon_de_a_beta_meg_nem_1.png

Ha mindez nem igaz. Mármint tényleg Dinklage adja a hangját a Ghost-nak, ami kalauzolni fog minket az űrtúránkon. Elvileg humoristákat kértek fel, hogy minél szellemesebbé tegyék a játék hangulatát. Egyszer mosolyogtam. A története olyan lapos, hogy bele se mernék kezdeni. Iszonyat jó a koncepció, ahogy elindulhatna egy végtelen cselekmény, a végtelen űrben, de valahogy ott megáll, hogy mi vagyunk a jófiúk, és aki tüzet nyit ránk, ő a gonosz, és egyedül vagyunk képesek megmenteni az univerzumot. Legalább Shepard-nek (Mass Effect) volt egy maréknyi embere, akik farkasszemet néztek az invázióval.

 destiny-classes.jpg

No, nem akarom lehurrogni a játékot, mert én kimondottan élveztem. Hangulatos, jól néz ki, az ellenfelek ugyan teljesen ugyanazon sémákon alapulnak, de legalább külsőre különböznek, a fegyverek, ruházat mind pompásan fest és temérdek féle-fajta van belőlük. Azonban egy idő után átveszi a hatalmat a monotonitás; ugyanazon pályákon, pályarészeken megyünk keresztül, miközben a történet sem hajt előre, nem ad motivációt mert igazából nem is figyelünk rá annyira, hogy egyáltalán érdekeljen. Persze coop-ba, haverokkal, akár idegenekkel adhat egy plusz löketet, de utána az is kifúj. A multi tipikus jellemzőkkel rendelkezik, de képes pörgős lenni, semmi extra, viszont legalább hangulatos az is. Ami még hozzáadhat az élményhez, azok a Strike-ok. 3 fős brigádba verődve kell végigtolni egy pályát, aminek a végén van egy jókora boss. Borzasztóan lendületes, intenzív. No, itt is annyiból áll, hogy „védd meg ezt" , „őrizd meg, amíg…” , „elimináld az ellenséget", de egy pillanatra sem lesz megállás. A jutalom persze vadonatúj fegyver, vagy "páncélzat”.

 the_taken_king_cimmel_keszul_a_destiny_kovetkezo_kiegeszitoje_1.jpg

Megjelent már két kiegészítője a Destiny-nek (hamarosan jön a harmadik), amelyekben tovább lehet folytatni a kampányt néhány új küldetés erejéig, kapunk új raid-eket, meg persze kismillió új fegyvert, fejlesztést, ruhát és társait.

Pro és kontrázva összegezzük a játékot:

A Destiny alapjában véve egy magas potenciállal rendelkező űrkaland, amit alig használnak ki, vagy szinte egyáltalán nem. Ideig-óráig leköti a játékost, de a monotonitástól hamar herótot lehet kapni, de ilyenkor lehet kicsit multizni, vagy többedmagunkkal egy-egy közös küldetést elvégezni. A történet egyszerű, mint egy pirítós, de maga az atmoszféra csalogató, magával ragadó. Az ember vagy nagyon szeretni fogja, vagy nagyon utálni; a kettő között itt ritka megragadni. Inkább afelé hajlok, hogy megszeressem a játékot, mert utálni nem tudom, és bevallhatom, hogy tényleg letud kötni egészen sokiág. Rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik még benne, amikre, ha kicsit odafigyelnek, akkor nagyon addiktív játék is kisülhet belőle.

Aki még nem döntötte el, hogy lassa egy évvel a megjelenés után megvegye-e, az várjon vele a következő leárazásig. Egyszer legalább mindenki próbálja ki és maga döntse el, hogy kedvére való-e a Destiny.

Írta: Cj

Facebook

komment

Windows 10 - A multi-giga-mega-extra operációs rendszer

2015/07/30. - írta: nerdhoodcj

win10.jpg

Sokan sokáig várták/vártuk már a nagy megjelenést, a Microsoft legújabb operációsrendszerét, a Windows 10-et.

Hosszas huzavona lengte körül a megjelenést, hiszen nem lehetett tudni, hogy ki kapja meg ingyen, ki tud rá upgrade-elni, vagy egyáltalán mi, hogy lesz az egésszel. Ha jól értelmeztem, akkor akinek Windows 8.1-e van telepítve gépére, az tudta a tálcán lévő ikonra kattintva igényelni az ingyenes 10-et. Ám a többiek is, akiknek korábbi verziójú op.rendszer van fent, a Microsoft oldalán tudják letölteni, szintén ingyenesen a Windows 10-et. Én is így jutottam hozzá, és simán, gond nélkül, alig 2 óra alatt Win 7-ről máris 10-esre változott a kompjúterem.

Legelső lépésnek, gondoltam, kipróbálom az Internet Explorer utódját, a Microsoft Edge-et (korábban Spartan munkanévre hallgatott). Mivel az elmúlt időszakban nem működött rendesen nálam semmilyen böngésző, így elvárások nélkül, magabiztosan nyitottam meg az amúgy félelmet és megvetést keltő kék e-betűs ikont. Pár pillanat alatt felismert, e-mail címem alapján és az előző böngészési adataim (nagyon félelmetes: nagyjából 5 mp alatt onnan folytathattam, ahol korábban abbahagytam a böngészést) máris bekerültek az Edge-be. Néhány simítás után minden klappolva, tökéletesen működött, azt leszámítva, hogy néha indokolatlanul kifagy egy-egy oldal megnyitása során. A bővítményekkel várnunk kell még, nyilván egy vadonatúj szoftverről van szó, így a korábban hasznos plug-in-ektől most egy időre búcsút kellett mondjak. 

Mivel X-Boksz (bocsánat, automatikusan javít a gép - erről még később) konzolom van, ezért az Xbox beépített alap applikáció kimondottan hasznos tud lenni, noha 360-al csak annyit tehetek, hogy nézegetem a játékaimat és a gamerscore-t. Aki erős(ebb) PC-vel rendelkezik, feltudja venni játékát, ahogy ez One-nal is lehetséges, és megoszthatja azt.

boxapp.jpg

Alapvető kinézetre teljesen korrekt a 10, letisztult, átlátható, személy szerint nagyon jól néz ki. Az előző csempés rendszert végre átformálták: a Windows 8-ban a Start menüt kivették, az 8.1-ben kapott egy ikont a tálcán, de az sem Start volt, hanem átdobott minket a csempefelületre. Végre ezt átdolgozták és a kettőt egybegyúrták. Csempe is megmaradt Start menü is jóllakott.

A vezérlőpult, azaz a Gépház is kimondottan letisztult lett, könnyedén beállíthatunk gépünkön bármit, anélkül, hogy fél órán át keresnénk mindenhol, és végül megtalálnánk a képernyőfelbontást az e-mailjeink között.

gephza.jpg

Végül, néhány szót arról, ami a legjobban tetszik az új rendszerben: az AUTOCORRECT

A világ legfölöslegesebb dolgát eszközölték be a fejlesztők, de nem tartom kizártnak a trollkodás művészetét sem. Az automatikus javítást ne értsük szó szerint, mert nem fogja átírni a 'kutya' szót 'kilimandzsáró'-ra, sem az "alma" szót "dezoxiribonukleinsav"-ra. Pusztán arról van itt szó, hogy a Microsoft és Windows szavakat, ha kisbetűvel merjük leírni, magától átjavítja nagy kezdőbetűkre. Hiába, semmit sem tehetünk ellene, mindig kijavít minket. Ahogy az Xbox-ot sem tudjuk rendesen leírni, mert ez lesz belőle: X-boksz. Elvileg valahol ezt ki lehet kapcsolni, de én meg sem kerestem, hiszen annyiszor írom le e szavakat, hogy felőlem javítgathatja életem végéig is a kedves májkroszoft (ezt már bezzeg nem megy kijavítani, mi?).

Akinek megfelel gépe a Windows 10 futtatásához, szerintem mindenképpen megér egy misét: jól néz ki, egyszerű a használata, gyors és friss (eddig).


Írta: Cj

Facebook

komment

Környezetváltás

2015/07/30. - írta: nerdhoodcj

nh2.jpgEgy év elteltével, és több, mint 160 poszt megosztása után rájöttem, milyen csodás ötlet lenne, ha az egyébként főleg depressziós, amerikai tiniknek "szóló" Tumblr oldal után valami magyarnyelvű blogon osztanám meg az egyébként is magyarul íródott cikkeimet, beszámolóimat. Így jött az ötlet, hogy a Nerdhood Online Magazin, mely főleg filmeket, sorozatokat és videojátékokat elemez, - átköltözik a blog.hu oldalra. Remélhetőleg így több emberhez eljutnak majd ajánlóink, beszámolóink, és igazi közösséget alkothatunk majd. Az összes eddigi cikk a www.nerdhoodgaming.tumblr.com címen található meg, de az elkövetkezendőké pedig már a nerdhood.blog.hu oldalon lesznek elérhetők.

Facebook

 

komment
süti beállítások módosítása